
Víg László vagyok, 1977-ben születtem. A fotózást főállásban végzem, így tehát az otthonom a munkahelyem, ahol feleségemmel és két fiunkkal élünk.
Gyerekkoromban én is kaptam Szmena fényképezőgépet, de akkoriban még egészen más dolgok érdekeltek. A fotózással az ezredforduló környékén ismerkedtem meg alaposabban. Kezdetben természetfotós próbálkozásaim voltak, de egyre inkább az emberek fotózása felé fordultam.
Az esküvői fotózást, a fotózásnak ezt a speciális ágát 2002-ben kezdtem el művelni. Az első években még filmre fotóztam, 2004-től azonban kizárólag digitális gépekkel dolgozom.
2007-ben Fekete Csaba, Nászriporterként ismert kollégámmal kezdtük el felkutatni a hazai átlagnál lényegesen jobb minőségű munkát végző esküvői fotósokat. Velük együtt alapítottuk meg nem sokkal ezután a Pillana(r)t Magyar Esküvőfotós Szövetséget, ahol jelenleg is Magyarország legjobb esküvőfotósai találhatóak. Bővebb információkért kattints az oldal alján található Pillanart logóra.
Sokszor csak néhány percem van arra, hogy az éppen a kamerám előtt álló emberekkel megtaláljam a közös hangot, ez a stresszhelyzet azonban inspirálóan hat rám. Szeretem a kihívásokat, az új helyszíneket, a szép fényeket… és persze az embereket. Gyakran előfordul, hogy az esküvő után a párok pocakos fotózás, babafotózás, keresztelő, egyéb családi ünnepség, vagy pedig a cégükben felmerülő fotózások okán is megkeresnek. Ez igazi megtiszteltetés számomra.
Mivel az esküvők fotózása egyben emberek fotózásáról is szól, az eltelt évek alatt ebből alakult ki mindaz, amiből itt a honlapomon ízelítőt láthattok.
Az Eskuvoszerviz.hu-n, Busa Béla videós kollégámmal közös oldalunkon is rengeteg esküvői fotót találsz.
Jegyesfotózás New Yorkban | Engagement session in New York City
Jegyesfotózás Belgiumban és Franciaországban
A hét esküvői fotója #10
Erni és Tibi | esküvői fotózás Lajosmizsén
Liz és Gábor | esküvői fotózás Fenyőharaszton
Zsuzsi és Moritz | esküvői fotózás Kőszegen
Kata és Jani | esküvői fotózás Kiskunmajsán
Nóra és Balázs | esküvői fotózás Pannonhalmán
Ildi és Tomi | esküvői fotózás Budapesten
Stella és Dani | esküvői fotózás Budapesten