Némi szünet után folytatom sorozatomat, amelynek a jubileumi, 10. bejegyzéséhez érkeztünk. Ez alkalommal Liz és Gábor egyik esküvői fotójáról írok. A fotó vacsora közben, két fogás között készült. A vacsorán, evés közben nem szoktam fotózni, de nagyon szeretem azokat a pillanatokat, amikor az ifjú pár a vendégekkel foglalkozik. Ekkorra általában már a vendégek is hozzámszoknak, [...]
E héten bemutatott fotóm Timi és Márk esküvőjén, a budapesti Egyetemi Templomban készült. Ahogy ebben a sorozatban már néhányszor, most is egy elkapott pillanatot ábrázoló, fotozsurnaliszta stílusú esküvői fotóról van szó. A képre pillantva kiderül, hogy két síkon zajlanak az események: a háttérben a násznépet áldoztató pap és ministránsok az egyik, a menyasszony és a [...]
Az alábbi képet régebben készítettem, de úgy érzem, itt a helye a sorozatban. Ismét egy elkapott pillanat, egy fotozsurnaliszta stílusú esküvői fotó. Egyik kedvencem az esküvőkön a gyerekek fotózása, mert a felnőttek világában palástolt érzelmek náluk még kontroll nélkül törnek a felszínre. Őszinte reakcióik mindig exponálásra késztetnek. E heti fotóm a bevonulás után készült, miután [...]
7-7, vagyis ezen a héten sorozatom hetedik része következik. Ezúttal Liz és Gábor esküvőjén készült egyik fotóról írok néhány szót. Liz és Gábor esküvője több okból sem volt szokványos. Időrendben visszafelé haladva: a bulin csak rock&roll szólt, az ijfú pár és a vendégek jó része is profi táncosok voltak, a vacsora és a mulatozás szabadtéren, [...]
Ma is egy eddig még nem publikált, elkapott pillanatot ábrázoló fotót mutatok, amely szintén Sára és Péter esküvőjén készült (és ismét csak Sára látható rajta :). Sorozatom 4. részében már találkozhattatok az esküvőjükön készült egyik fotóval, az akkor bemutatott képet a kreatív fotózásukon készítettem. Ma arról a képről írok, amely a templom előtt, a megérkezésük [...]
Új hét, új fotó: már az 5. résznél tart a hét esküvői fotója sorozatom. Ezúttal az Ági és Krisztián esküvőjén készült egyik fotóról írok pár sort. A Káli-medence olyan nekem, mintha hazajárnék. Több, mint tizenkét éve járok oda rendszeresen, jónéhány családi nyaralásunk helyszíne volt már ez a gyönyörű vidék. Régebb óta járok ide, mint ahogy [...]
Ma egy eddig még sohasem publikált, elkapott pillanatot ábrázoló esküvői fotómat mutatom be. Sárát és Pétert a budai Várban fotóztam, amikor az egyik rövid szünetben a tükrös ablakot kihasználva a menyasszony megigazította a nyakláncát. Előzőleg készítettem róluk néhány fotót itt az árkádok alatt, mert vonzott a vonalak ritmusa, szeretem az ilyen helyszíneket. A Napot felhők [...]
A hét esküvői fotójában ezúttal egy több, mint két éve készült, sokak által ismert fotó történetét mesélem el. Ez az a kép, amelyet magam is az esküvői fotós pályafutásom során készített egyik legjobb fotónak tartok. Akárhányszor ránézek erre a Visegrádon készült fotóra, mindig eszembe jut az a meleg júniusi nap, bevillannak az emlékek Lívi és [...]
Ismét kedd van, ideje tehát folytatni a sorozatomat. Múlt héten olyan fotót mutattam be, amelyen a pár nem ismerhető fel, ma pedig egy olyan kép következik, amelyen gyakorlatilag nincs rajta a menyasszony, de nagyon hiányzik róla… Jól indul, ugye? :) Íme a fotó: Az előző heti fotónál azt írtam, hogy a kép minden része be [...]
Új sorozatot indítok a blogon. Hetente kiválasztok egy esküvői fotót, amelyik nekem valamiért kedves, kellemes emlékek fűznek hozzá vagy más miatt emelkedik ki a többi sokezer közül. Bemutatom az elkészítés körülményeit, leírom, hogy szerintem miért is jó, időnként még kulisszatitkokat is el fogok árulni. Természetesen lehet vitázni az adott képről, a kommentelés lehetősége mindenki előtt [...]
Jegyesfotózás New Yorkban | Engagement session in New York City
Jegyesfotózás Belgiumban és Franciaországban
A hét esküvői fotója #10
Erni és Tibi | esküvői fotózás Lajosmizsén
Liz és Gábor | esküvői fotózás Fenyőharaszton
Zsuzsi és Moritz | esküvői fotózás Kőszegen
Kata és Jani | esküvői fotózás Kiskunmajsán
Nóra és Balázs | esküvői fotózás Pannonhalmán
Ildi és Tomi | esküvői fotózás Budapesten
Stella és Dani | esküvői fotózás Budapesten