Bejegyzések esküvői kreatív fotózás címkével

Kreatív esküvői fotózás Budapesten | I+E

Izumi és Endre második fotózására az esküvő után két nappal került sor. Ahogy az előző, az esküvő napjáról szóló bejegyzésben említettem, nem szerették volna a násznépet várakoztatni, így egy külön napot szenteltünk a kreatív portrék elkészítésére. Két helyszínt céloztunk meg: a Központi Vásárcsarnokot és a budai Vár környékét. Azelőtt sosem jártam még a Vásárcsarnokban, ráadásul a legtöbb fotót úgy kellett elkészítenem ezen az ismeretlen terepen, hogy Izumi és Endre lehetőleg […]

Esküvő kedden, kreatív fotózás csütörtökön | Lajosmizse, Budapest

Móni és Gábor már az esküvő napjának megválasztásánál is eltért a jól bevált hagyományoktól, ők ugyanis egy keddi napra szervezték a polgári szertartásukat. A lajosmizsei Geréby Kúriában gyűlt össze a kis létszámú násznép, és a hivatalos egybekelés gyönyörű pillanatai után még egy rövid kreatív fotózásra is jutott idő. A „nagy” kreatív fotózásuk azonban már külön napon, Budapesten zajlott. A jól bevált budai Vár ismét remek helyszínnek bizonyult, sikerült új képekkel gazdagítani […]

Esküvői fotózás Budapesten | Viki és Attila

Alig néhány nappal a rosszul indult, de annál jobban végződött jegyesfotózás után máris az esküvőn találtam magam. Szeretek a Petneházy Club Hotelben fotózni, mert minden egy helyen szokott lezajlani, nem kell egyik helyszínről a másikra utazni, sokkal nyugodtabb az egész esküvő. Viki és Attila is itt rendezte meg a polgári szertartást, ami után az elmaradhatatlan csoportképeket készítettük el. A kreatív fotózásra sem mentünk máshová, kb. 1 óra alatt sikerült néhány emlékezetes […]

Esküvői fotózás Budapesten és Tordason | Gabi + Gábor

Gabi és Gábor esküvője napján a hónap második teliholdas éjszakája következett, vagyis kék hold volt. Ez a kb. két és félévente előforduló jelenség annyira azért nem ritka, mint ahogy az angol nyelv egyik erre utaló kifejezéséből gondolhatnánk (once in a blue moon / nagyon ritkán). Úgy tartják, hogy kék hold idején a párok kapcsolata még szorosabbá válik – ebből a szempontból is tökéletes volt az esküvő időzítése. A legtöbb esküvőt egész napos rendelkezésre állással fotózom […]

Búcsú Sun Island-től

Előzmények, ezeket semmiképp se hagyd ki: Bevezető: A valóra vált álom: Esküvői fotózás a Maldív-szigeteken 1. rész: Világgá mentem, három nap múlva jövök! 2. rész: Álomesküvő a trópusi tengerparton Ha tehettem volna, minimum két nappal meghosszabítom az utazást, de hívott a kötelesség, szombaton Budapesten várt rám a következő megbízás. Szóval a harmadik napon valami nem várt hangra ébredtem: esőcseppek kopogását hallottam. Szerencsére a napkeltés képek már a memóriakártyákon […]

Álomesküvő a trópusi tengerparton

Előzmények, ezeket is érdemes elolvasnod: Bevezető: A valóra vált álom: Esküvői fotózás a Maldív-szigeteken 1. rész: Világgá mentem, három nap múlva jövök! Késői fekvés után rendkívül korai ébredés: vár a napkelte! Igen ritkán fordul elő, hogy az esküvő napján hajnali 5 órakor kopogtat a fotós az ifjú pár ajtaján, de a Maldív-szigeteken ez is megtörténhet. Két dobásunk volt, hogy a napkeltét le tudjuk fotózni és nagyon jól tettük, hogy kihasználtuk az első reggelt. Másnap […]

Világgá mentem, három nap múlva jövök!

Ha még nem láttad, először az előzményt olvasd el: A valóra vált álom: Esküvői fotózás a Maldív-szigeteken A türkizkék tenger – vakítóan fehér homok – pálmafák jól ismert hármasán kívül nagyjából az alábbiakat tudtam a Maldív-szigetekről, mielőtt találkoztam Esztivel és Gergővel: Ázsia legkisebb országa, amely az Egyenlítő környékén, magyarországnyi négyzetkilométeren fekszik az Indiai-ócenában, a szárazföldek összterülete azonban kisebb, mint Kecskemét. A globális felmelegedés […]

Egy esős nap éjszakája – Edit és Norbi esküvője

Nem éppen így terveztük az esküvő napját… Augusztus elején a Káli-medencében tartott jegyesfotózáson a rekkenő hőségben sétálgatva lágy őszi napsütést, sárguló leveleket és kellemes hőmérsékletet vízionáltunk Edittel és Norbival. Nagyjából mindennek az ellenkezője jött be :) Túlzottan azért nem keseredtünk el, szerencsére volt B-terv a fotózási helyszínre, amit ki is használtunk (mindig legyen B-terv, legfeljebb nem lesz rá szükség). Előtte még szűk körben letudtuk a polgári […]

A valóra vált álom: Esküvői fotózás a Maldív-szigeteken

Izgalmas és hasznos, ha időnként kiléphetünk a komfortzónánkból és olyan feladatokat is teljesítenünk kell, amelyekre azelőtt nem volt példa. Az esküvői fotósok körében leginkább a külföldi esküvők, jegyesfotózások számítanak ilyennek. Az évek során engem is megtaláltak ezek a munkák: jegyesfotózás Brüsszelben és Párizsban, esküvő Szlovákiában, Ausztriában, Svájcban, Németországban, majd pedig egymás után kétszer is az egyik titkos vágyam, New York következett. A másik vágyam […]

Külön napi kreatív fotózás Horvátországban

Ivett és Józsi sem döntött rosszul, amikor nem az esküvőjük napjára, egy amúgy is eseménydús és forró júniusi napra szervezték a kreatív fotózást – így aztán sikerült azt egy még forróbb júliusi délutánra kitűzni :) A hőséget azért a tenger mellett állandóan fújó szél valamelyest enyhítette. A főként a kopárságáról ismert Pag-szigeten jártunk, itt látogattunk meg velük néhány szép helyszínt. A fotózás végére tervezett csobbanás sajnos elmaradt, legközelebb bepótoljuk!