Most már hamarosan vége a télnek, elmúlnak a szürke, ködös, didergős napok és újra a napsütésé, a tavaszi illatoké lesz a főszerep. Elkezdődnek a különböző szabadtéri fotózások is és bizony ilyenkor kezdődnek a családi fotózások is. Többségében olyan párok keresnek meg, akiknek az esküvőjét is fotóztam, így tisztában vannak vele, hogyan dolgozom és milyen képekre számíthatnak tőlem. Szívesen vállalom ezeket a megbízásokat, hiszen mindig nagy öröm, ha a kibővült családot is megismerhetem.

Az alábbi néhány kép csak rövid ízelítő egy pipacsvirágzás környékén, május végén tartott családi fotózásból, ahol mindannyian egy kissé koszosak lettünk ugyan, de nagyon jó emlékekkel és fotókkal térhettünk haza. Kata és Jani esküvőjét anno én fotóztam, de azóta is rendszeresen találkozunk, hiszen családunk fogazatát ők tartják karban.

Az Annával és Dorkával kiegészített négyesüket így együtt viszont most először kaptam lencsevégre és a fotózás elején Anna bizony nem nagyon volt együttműködő. Szerencsére gyorsan feloldódott és a rendkívül változatos mimikáját is megismerhettem :) Remek hangulatú délután kerekedett a találkozóból, amit reményeim szerint minimum évente megismétlünk.