Gabi és Gábor esküvője napján a hónap második teliholdas éjszakája következett, vagyis kék hold volt. Ez a kb. két és félévente előforduló jelenség annyira azért nem ritka, mint ahogy az angol nyelv egyik erre utaló kifejezéséből gondolhatnánk (once in a blue moon / nagyon ritkán). Úgy tartják, hogy kék hold idején a párok kapcsolata még szorosabbá válik – ebből a szempontból is tökéletes volt az esküvő időzítése.

eskuvoi-fotozas-budapest-tordas_40

A legtöbb esküvőt egész napos rendelkezésre állással fotózom, hiszen így örökíthető meg a legteljesebben a nap története. Így aztán Gabiékhoz is a készülődésre érkeztem és a hajnali 1 órai távozásomig folyamatosan készültek a jobbnál jobb képek.

Hogy valóban jó képanyag szülessen, ahhoz több tényező is hozzájárult. Az ifjú pár tavasszal kipróbálta már, milyen érzés velem „dolgozni”, a jegyesfotózáson sikerült még jobban megismernünk egymást. A jó kapcsolat alapja volt az is, hogy Gabi bátyjának az esküvőjét is én fotózhattam, így a család nagy részével nem először találkoztam.

Eddig csak kerülgettük egymást a Füvészkerttel, de most végre sikerült ide eljutnom az esküvői kreatív sorozat készítése miatt (azóta már „csak úgy” is visszamentem, kötelező program, ha valaki hozzám hasonlóan egy kicsit a botanika iránt is érdekődik). A kispesti templomi szertartás után Tordason folytatódtak az események, itt a vadonatúj Westernfalu és környéke volt a polgári esküvő, valamint a vacsora helyszíne.

A hivatalos programokat a helyszínnek megfelelő stílusban átöltözött ifjú pár és egy remek country-körtánc zárta.

A képanyag minőségéhez – rajtam kívül :) – még valaki hozzájárult: az esküvő folyamán rengeteg jó pillanatot köszönhettem Molnár Tamás vőfély-ceremóniamesternek. Remekül bánt a násznéppel, egy percre sem hagyta leülni a hangulatot. Az átadott képek számán is meglátszik, hogy itt bizony bőven volt fotótéma. Keressétek bátran, megérdemli az ajánlásomat. E-mail címe: samatranlom@gmail.com, telefonszáma: +36 20 545 9910.